Emlékeztünk
Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális Tagozata elismerésben részesült Vincze Alfonzné gencsapáti Tojásfestő-karcoló Népi Iparművész, aki március 13-án, a Megyeháza dísztermében, a megyei megemlékezésen vette át az elismerést Majthényi László Vas Megyei Közgyűlés elnökétől, külön köszöntötte Varga Albin a Gencsapáti Értéktár Bizottság elnöke.
Dr. Kiss Mária nyugalmazott levéltár igazgató, valamint Mészáros László „Doki”, a Gencsapátiért végzett kiemelkedő munkájáért kitüntetést vehetett át Bodorkós Ferenc polgármester és Geröly Tibor alpolgármestertől.
A Gencsapáti ifjú tehetsége kitüntetést ezúttal a Németh Lili az Apponyi Albert Általános Iskola tanulója kapta meg. Az önkormányzat polgármesteri elismerő oklevelet adott át Varga Attiláné és Horváth Mihály gencsapáti lakosoknak önzetlen segítő tevékenységükért.
Gróf Apponyi Albert-emlékplakettben részesült Borhi Szilárd és Viszked Péter, ők az intézmény megújulásához nyújtott munkájukért és támogatásukért kapták az elismerést Gerencsér Beáta iskolaigazgatótól.
A díjátadást követően Bodorkós Ferenc polgármester virágcsokorral és édességgel köszönte meg az iskola pedagógusainak- Tóthné Siska Marianna, Kántor Zoltánné, Dúlfalvy Diána, Geosits Andea és a diákok munkáját, akik valóban emlékezetes esetét varázsoltak a ünneplő közösségnek.
Az ünnep Németh Tamás tárogató muzsikájára és Tanai Erzsébet énekével fáklyás felvonulással és koszorúzással zárult, ahol Dr. Kondora Bálint a Vas Megyei Közgyűlés nevében, Gencsapáti Község Önkormányzata, a település intézményei és civil szervezetei helyezték el koszorúikat a Hősi emlékműnél.
A kitüntetettek laudációit olvashatják és még több fotót láthatnak a mellékletben.